Szendereg a vágy
" Szunnyadó őszi napon,
Kalandozik gondolatom.
Rólad álmodtam az éjjel,
Hogy szívem szorítod két kézzel.
Ketten ültünk egy csodás dombon,
S vártam, hogy megértsd mondatom.
Te rám nétzél hatalmas kéjjel,
S azt suttogtad enyém vagy egész éjjel.
Érzem heves csókod ajkamon,
S karod mi erősen átfon.
Szemeidben látom, hogy érzel,
Tiéd vagyok minden szenvedéllyel.,,
(Hope R. Bogen)
Őszinte vágy...
Őszinte pilláim rebesgetem,
Ezzel próbálom csalogatni kedvesem.
Csábítom, hogy jöjjön közelebb,
S mutassa meg, mi az ami neki a legszebb.
Kezét kezemre teszem,
S kérem vezesse végig testemen.
Remegő ujjai haladnak egyre lejjebb,
S szíve verése most mindennél hevesebb.
Pillantásom övébe szegezem,
S megkérdem: Tetszem?
Duzzadt ajka csendesebb,
S lélegzete mindinkább vehemensebb.
Szerelmét bár még nem érzem,
Mégis simogatja lelekem.
Felhevült teste egyre erősebb,
S hagyom, hogy azt tegye velünk, ami nekünk a legszebb.
( Hope R. Bogen)
Egy...egy...egy...
Egy szó , mi felkelti figyelmem,
Egy hang, mit érzékel fülem.
Egy dobbanás, mit megérez szívem,
Egy suttogás, mi vágyat kelt bennem.
Egy érintés, melytől megremeg testem,
S egy csók, mely egy életen át kísér engem.
Egy iz, melyről csak te jutsz eszembe,
Egy mosoly, mely láttán öröm szökik szemembe.
Egy pillantás, melytől érzelmek gyűllnek szívembe,
Egy emlék, melytől ludak szaladnak bőrömbe.
Egy titok, melyet elmémbe véstem örökre,
S egy kapcsolat, mit nem akarok feledni egy életre.
Egy álom, mi ezt tette velem,
Egy illúzió, mely elhitette velem.
Egy képzet, mely kínoz engem,
Egy trükk mi becsapott engem.
Egy remény, melyben fölöslegesen hittem,
S egy csapda, melybe akaratlanul, de beleestem.
( Hope R. Bogen)
Meleg szellő simogatja arcomat,
Mikor épp latolgatom gondolataimat.
Nagy magányomban oldalra tekintve,
A te arcod látom meg elsőre.
Szemed rabul ejti pillantásomat,
S mosolyod máris elűzi gondjaimat.
A fájdalom mely eddig szívem tépte,
Mintha megszűnni tűnne ... örökre.
(Hope R. Bogen)
Szüntelen tomboló vágy tüzében parázslik testem,
S lassan felfedem,mit eddig benned kerestem.
Minden mozzanatod kívánkozva követem,
Mélyen arra vágyom, hogy ajkad vezesd testemen.
Gondolatom szemeimben hirtelen felfeded,
S ez az érzéki pillanat azonnal megdermed.
Jég helyett a heves vágy öle befed,
S a szabadulás szikráját megcsillani sem engeded.
Birtokodba vetted tekintetem, lelkem, és testem,
Úgy érzem rogyadozni készül gyönge térdem.
Minden mit eddig valaha irántad éreztem,
Csekély hazugság volt, de most már értem.
Valódi arcod és érzelmeid tőlem elrejtetted,
S csak idő kellett,hogy a mélyre zárt titkot kiengedd.
Karodba omlok, s ezt szinte élvezettel engeded,
Mert tudod, hogy a szívem örökre rabul ejtetted.
Öledben tartasz s már tudom, egész életemben ezt kerestem,
Ezt az igazi tiszta érzést, melyet veled most megéltem.
Már csak egy dolog hiányzik a történetben,
Vagyaink egyesülése éjjelente, kettesben.
/Hope R.Bogen/
Kellesz...
Heves vágyak rám törnek, mikor közelemben érezlek.
Izmaim megfeszülnek, s megálljt kell parancsoljak szívemnek.
Szíved dobbanása vágyam netovábbja.
Miért taszítasz el? Nem érzed, hogy része vagy életemnek?
Törékeny szívem olykor hatalmasra dagadva,
Mindig azt súgja szeresd!
Mert reméli ez vezet majd egyszer karjaidba.
Ölelésed számomra megnyugvás és álmaim kívánsága,
Ám ez minden nap buborékként kipukkanva,
Repked fejem felett.
S azt kívánom bárcsa valóra válna.
( Hope. R. Bogen )
Borongó felhők cikáznak fejem felett
Lassan érzem, ellepik gyámoltalan lelkemet.
Nyomorú erőszak övezi testemet,
Mit magammal szemben édesgetek.
Szenvedés leple alatt a fájdalom kikezdett,
Mit vérző szívem egyre megerősített.
Tükörbe nézve egy roncsot látok, ki minden reményt vesztett,
S nem érzem h ez valaha is jobb lehet.
Lehajtott fejjel bóklásztam, s közben szemem könnyezett,
Majd jött egy idegen ki bókkal kecsegtetett.
Hittem szép szavának, de igazságot egyik sem fedett,
Így szívem egy újabb sebből vérezhetett.
Buta lány, mit hittél?
Igaz lovag az, ki hirtelen üget feléd?
Buta lány, mit véltél?
Ő lesz ki életet lehel ismét beléd ?
Lépteim súlya egyre nehezebb, utam tüskékkel kövezett.
Keserédes mosollyal csapom be a baráti közeget,
Nem kívánom, hogy miattam keseregjetek,
Cipelem majd én saját keresztemet.
A kálváriám elviselhetetlen iszonyatként nehezedett,
De tűrtem, ameddig ki nem leheltem szorongó lelkemet.
Nehéz súlya alatt megroskadva térdem elengedett,
Tövisek éles csúcsa szegezte földre testemet.
Tekintetem hidegen üvegesre a semmibe meredt,
Éreztem, most már jöhet értem a fekete ruhás rettenet.
Mert eldobtam mindent, mi eddig éltetett,
S hagytam, hogy bánatom, magányom töltse ki életemet.
Buta lány mit hittél?
Hogy az életben minden meseszép ?
Buta lány mit véltél?
Hogy poroszkálva majd célba érsz ?
Ketyerém mellkasomban egyre csak fékezett
De mi adott neki erre ihletet?
Súlyos bűnöm önmagammal szemben sosem voltam elégedett,
Pedig ezért a szívért valaki a földre született.
Bú, bánat és szánalom Isten veletek,
Eljött a perc mikor örökre elengedlek titeket.
Kacagva felállok és az élet útjára telepedek,
Ekkor előtűnik egy arc, mely leköti figyelmemet.
Megfogja erősen tövis szúrta kezemet,
Magához emel a valóságba és rám szegez egy tekintetet.
Pilláim rebegtetve hirtelen félre nézek,
S elkezdem érezni bensőmben, hogy újra élek.
(Hope. R Bogen)
Őszi vágy
Ősszel éled bennem minden újjá, mikor az természet már húzza utolsó nótáját.
Szunnyadó természet birkózik a hideggel, biztonságos karod ekkor ölel forrón engem.
Magadhoz vonsz, s szorítasz. El nem engeded törékeny, szerelmes alattvalódat.
Különleges színekben pompázó fa levelek hullak, majd szépen óvatosan tova illannak.
Hirtelen megfordítasz, szemembe nézve vágyakozóan nagyokat sóhajtasz.
Hátamon hideg levegő fuvallata, mellkasomon lángoló tested vonzalma.
Dobbanása szívemnek egy percre abbamarad, tekintetem férfias arcodon ragadt.
Erős vagy s kemény, mélázom gyönyörű mosolyod hullámzó tengerén.
Átvetted a természet szerepét, benned éledek újjá s nem szeptember végén.
Imádom az erőt, mely benned rejlik, biztonságot adsz, mely félelmeimen tova lendít.
Nézlek s te nézel, pillantásunk egymásétól most egy percre sem tér el.
Kezeimmel átfonom derekad, nem akarod, hogy elengedjelek, ne is tagadd.
Mögöttünk a környezet lassacskán mély álomba mered, arcomon érzem meleg tenyered.
Acélos karod lassan mélyebbre ereszted, jól érzed vele, rajtam mi a kerekded.
Megmarkolsz és öledbe vonsz hevesen, szemem nem néz már rád oly kedvesen.
Szívem zakatol egyre erősebben, vérem áramlik ereimben, egyre hevesebben.
Vastag ajkad enyémre szegezed, ekkor ketyegőm kap egy mélyre szúró szeget.
Vonzalmam mit irántad érzek, lábaidon lassan nagy léptekkel az ágyamba vezet.
Ringok öledben, gyengédséged élvezem, mégis tudom, keményen bánsz majd velem.
Küszöböm átlépted, az irányt mely a kéj útjára visz, már rég megtervezted.
Puha párnák közé szegezel, nyers erőddel teljesen magadévá teszel.
Markolsz, csókolsz, kényeztetsz, Istenem mivel érdemeltem ki ezt?
Nyögésem átjárja az egész házat, karmaimtól, ha így folytatod véres lesz a hátad.
Sóhajom már nem fájdalom, tüzes, heves, kéjes sikollyal teli mámoros állapot.
Leheleted csiklandozza nyakamat, annyit kérek csak: abba ne hagyd.
Tested az enyémhez simul, érzem férfiasságod, majd az enyém önkéntelen hozzád idomul.
Mozgásod ritmussá válik, tested a testemen hangszerként játszik.
Szárnyalok az élvezet zenéjén, landolni nem akarok sosem, bizton állítom én.
Ablakomon kitekintek, s a Holdat látom, ez borít most szenvedélyes fénybe minket.
Gyöngyöző tested csillogása, meleg érintésed, minden egyes nő netovábbja.
Birtokod vagyok s te vagy a tulajom, veled minden együttlét maga a jutalom.
Megtestesíted a kimondhatatlan szavakat, szembesülök vele, te egy szelíd vad vagy.
Mondd ki, mit a szívem már tud, s testem rögvest a gyönyör oltárának áldozik.
Nem tudom már visszafogni, buja szenvedélyem vulkánként fog kitörni.
Érzem tested vonaglását, mely hirtelen néhány utolsó heves lökésbe terjed át.
Együtt a poklot is mennyként éljük át, már most kívánom a következő együtt töltött éjszakát.
/Hope. R. Bogen/
Hajnalodó napsugarak áradtak be ablakomon,
Kóstolgatták bőrömet, elárasztott a nyugalom.
Szemeim még lehunyva tartottam, alszom,
Még haloványan folytatódott érzéki álmom.
Érintésed éreztem, mintha mellettem lennél,
Ajkad közelségét, mintha nyakamnál pihegnél.
Ernyedő testem most már hevültebb tiednél,
Lassan rádöbbenek, nem vagy más csupán árnykép.
Mégis érzem, vágyom, simításod combomon,
Hogy elmerengj forrón izzó csókomon.
Érezni akarom tested súlyát magamon,
Végy öledbe, tégy magadévá, AKAROM.
/Hope.R. Bogen/